Disszociáció és hatása a pulzusra: kevéssé ismert jelenség

Azok a nők, akik nárcisztikus perverzek áldozatai, intenzív pszichológiai és fizikai élményeket élhetnek át. Ezek közül a „pulzusdisszociáció” jelensége továbbra is kevéssé ismert, de jelentős hatásai lehetnek. Ennek a cikknek az a célja, hogy elmagyarázza, mi a disszociáció, hogyan befolyásolja a pulzusszámot, és miért fordul elő gyakran egy nárcisztikus bántalmazóval való kapcsolat összefüggésében.

Mi a disszociáció?

A disszociáció egy védekező mechanizmus Pszichológiai. Akkor fordul elő, amikor az agy átmenetileg elszakad a valóságtól, hogy megvédje magát az intenzív stressztől. Ez egy akaratlan reakció, amely lehetővé teszi az ember számára, hogy eltávolodjon egy elviselhetetlennek érzett helyzettől.

Konkrétan a disszociáló személynek az a benyomása lehet, mintha elszakadna a testétől vagy a környezetétől. Úgy érezheti magát, mintha ködben lenne, memóriazavarai vannak, vagy úgy érzi, a körülötte lévő dolgok nem valódiak. A disszociáció az enyhe derealizáció érzésétől az öntudat teljes elvesztéséig terjedhet.

Ez a jelenség a traumás disszociáció az agy természetes reakciója a traumára. Lehetővé teszi, hogy elviselje az elviselhetetlent az érzelmi távolság megteremtésével. De ha krónikussá válik, annak negatív hosszú távú következményei lehetnek.

A disszociáció különböző formái

A disszociációnak több típusa van, amelyek különböző mértékben nyilvánulhatnak meg:

• La deperszonalizáció : a saját testtől vagy gondolatoktól való elszakadás érzése.
• Derealizáció: érzés, hogy a környező világ nem valóságos.
• Disszociatív amnézia: bizonyos traumás eseményekkel kapcsolatos memóriazavarok.
• Disszociatív menekülés: hirtelen távozás látható ok nélkül, személyazonosság elfelejtésével.
• Disszociatív identitászavar: több különböző személyiség jelenléte.

A nárcisztikus perverztel való kapcsolat összefüggésében a leggyakoribb formák a deperszonalizáció és a derealizáció. Lehetővé teszik az áldozatnak, hogy elviselje a manipulációt és a pszichológiai bántalmazást.

A disszociáció és a pulzusszám közötti kapcsolat

A disszociációnak fizikai hatásai vannak, különösen a pulzusszámra. Valójában egy disszociatív epizód során a szervezet „fagyás” állapotba kerül, amely módosítja az autonóm idegrendszer működését.

Ez általában a pulzus lelassulását eredményezi. A szív lassabban ver, mintha a test megpróbálná megtakarítani az energiát fenyegetéssel szemben. Ezt a jelenséget a paraszimpatikus idegrendszer aktiválódása magyarázza, amely felelős az életfunkciók lelassításáért.

Paradox módon néhány ember éppen ellenkezőleg, a pulzusszám felgyorsulását tapasztalhatja a disszociáció során. Ezt a szimpatikus idegrendszer aktiválódása magyarázza, amely felkészíti a szervezetet a veszélyre való reagálásra.

Ezek a pulzusszám-változások a disszociatív epizódok során destabilizáló hatásúak lehetnek az őket átélő személy számára. Segítenek megerősíteni a furcsaság és a testtől való elszakadás érzését.

Miért gyakori a „pulzus disszociáció” a nárcisztikus perverzek áldozatai között?

A nárcisztikus perverztel való kapcsolat krónikus stressz és ismétlődő pszichés trauma forrása. Ezzel a bántalmazással szemben a disszociáció sok áldozat túlélési mechanizmusává válik.

A disszociáció gyakoriságát ebben az összefüggésben számos ok magyarázza:

• Védelem az érzelmi fájdalom ellen: a disszociáció lehetővé teszi a manipuláció és a megaláztatás okozta szenvedés eltüntetését.
• Alkalmazkodás az inkoherenciához: a nárcisztikus perverz ellentmondásos beszéde kognitív disszonanciát hoz létre, amelyet a disszociáció segít alátámasztani.
• A konfliktusok elkerülése: a mentális szétkapcsolás lehetővé teszi, hogy elkerülje a reakciót, és ezáltal ne váltsa ki a nárcisztikus perverz haragját.
• Az önbecsülés megőrzése: a disszociáció megvédi az áldozat mély identitását az ismétlődő támadásokkal szemben.
• A tehetetlenség érzésének kezelése: ha mentálisan függetleníted magad, azt az illúziót kelti, hogy némi kontrollt tartasz fenn a helyzet felett.

A disszociáció tehát védőreflexmé válik a mérgező és kiszámíthatatlan környezettel szemben. Hosszú távon azonban negatív következményekkel járhat az áldozat mentális és fizikai egészségére nézve.

A krónikus disszociáció hatásai

Ha a disszociáció átmeneti védelmet nyújt, annak hosszú távon történő megismétlődése nem marad következmények nélkül:

Pszichológiai hatások:

• Koncentrálási és emlékezési nehézség
• Hangulati zavarok (depresszió, szorongás)
• Az identitástudat elvesztése
• Párkapcsolati nehézségek
• Az irrealitás állandó érzése

Fizikai hatások:

• Krónikus fáradtság
• Alvászavarok
• Megmagyarázhatatlan izomfájdalom
• Hormonális zavarok
• Az immunrendszer gyengülése

A krónikus disszociáció egy ördögi kört is fenntart: minél inkább disszociál az ember, annál inkább elveszíti kapcsolatát érzelmeivel és testi érzeteivel. Ez sebezhetőbbé teszi a bántalmazással szemben, és megerősíti a disszociáció szükségességét.

A nárcisztikus perverz szerepe a disszociáció fenntartásában

A nárcisztikus perverz, akár tudatosan, akár nem, fenntartja áldozata disszociatív állapotát. Ez lehetővé teszi számára, hogy megőrizze kontrollját, és elkerülje a kérdéseket.

Számos viselkedése elősegíti a disszociációt:

• Gaslighting: az áldozat által megtapasztalt valóság tagadásával kétségbe vonja felfogásában.
• Kiszámíthatatlan hangulatingadozások: a kedvesség és a kegyetlenség pillanatai közötti váltakozás zavartságban tartja az áldozatot.
• L ‘társadalmi elkülönülés : azzal, hogy elvágja az áldozatot szeretteitől, megfosztja őket a külső vonatkoztatási pontoktól.
• Kivetítés: azzal, hogy az áldozatot saját hibáival vádolja, elmossa az igazság és a hazugság határait.
• Kettős megszorítások: egymásnak ellentmondó végzésekkel olyan feloldhatatlan helyzetet teremt, amely disszociációra késztet.

Így a disszociáció egyszerre válik a bántalmazás következményévé és a folytatásának táptalaja.

A disszociáció és a társfüggőség kapcsolata

A krónikus disszociáció elősegítheti a kodependens kapcsolat kialakulását a nárcisztikus perverztel. Valójában azáltal, hogy elveszíti a kapcsolatot saját szükségleteivel és korlátaival, az áldozat nagyobb valószínűséggel kizárólag a partnere szükségleteire összpontosít.

A társfüggőséget a következők jellemzik:

• A jóváhagyás túlzott igénye
• Nehéz nemet mondani
• Hajlam arra, hogy feláldozza magát másokért
• Az elhagyástól való félelem
• Alacsony önbecsülés

Ezek a disszociációval megerősített jellemvonások sebezhetőbbé teszik az áldozatot a nárcisztikus perverz manipulációjával szemben. Megakadályozzák abban is, hogy tudatára ébredjen helyzetének, és ne fontolgassa a különválást.

A disszociáció, mint a gyógyulási folyamat akadálya

Paradox módon az a mechanizmus, amely lehetővé tette az áldozat számára, hogy túlélje a bántalmazó kapcsolatot, akadálya lehet a felépülésüknek, ha annak vége. Valójában a krónikus disszociáció:

• Megakadályozza, hogy teljesen átérezhesse érzelmeit, ami szükséges lépés a gyászfolyamatban.
• Fenntartja a tagadás egy formáját, amely késlelteti az elszenvedett visszaélések tudatosítását.
• Megzavarja a jövő tervezésének és önmaga újjáépítésének képességét.
• Fenntartja a leválás egy formáját, ami megnehezíti az új, egészséges kapcsolatok kialakítását.

Ezenkívül a disszociációval kapcsolatos pulzusszám-változások további szorongást és stresszt okozhatnak. A személy attól tarthat, hogy elveszíti az uralmat a teste felett, ami megerősíti a disszociáció szükségességét.

Bibliográfiai hivatkozások a disszociációról

Íme egy válogatás hét francia nyelvű, főként tudományos bibliográfiai hivatkozásból a disszociáció témájában:

1. Dermesropian, A., Goffinet, S. és de Becker, E. (2018). „Disszociáció: konceptualizálás, a szkarfikációval való összefonódás érdeke és a beavatkozási protokoll”. Klinikai Pszichológia, 2018/1 (n°45), pp. 115-133.
2. Fareng, M. és Plagnol, A. (2014). „Disszociációs és traumás szindrómák: a hipnózis jelenlegi hozzájárulása”. PSN, 12. évfolyam, 2014/4, pp. 29-46.
3. Mahieu, E. (1997). „Megjegyzés a klinikán tapasztalt diszkordanciáról: disszociáció”. Pszichiátriai információk, 1997/9, pp. 809-817.
4. Hingray, C. és Tarquinio, C. (2021). „Disszociáció: az ész védelme vagy elvesztése.” A pszichiáter levele, 2. szám, 2021. június.
5. Tarquinio, C. és Auxéméry, Y. (2022). „6. fejezet. Pszichotrauma, disszociáció és disszociációs zavarok”. In Pszichotraumás rendellenességek kézikönyve, 174-223.
6. Kédina, B., Tarquinio, C., & Montel, L. (2012). „Disszociáció és traumatikus memória”. Dunod, 2012.
7. Lafrance, A. (2011). “A disszociáció megértése borderline személyiségzavarban szenvedő betegeknél.” Mentális egészség Quebecben, 36. évfolyam, 1. szám, 2011 tavasz, pp. 111-128.

Ezek a hivatkozások mélyreható áttekintést adnak a disszociáció különböző oldalairól, beleértve annak fogalmát, a traumához való kapcsolódásait és a kapcsolódó terápiás megközelítéseket.

Összegzés

A „pulzus-disszociáció” egy összetett jelenség, amely szemlélteti a test és az elme közötti szoros kapcsolatokat. Azoknál a nőknél, akik nárcisztikus perverzek áldozatai, túlélési stratégiát és potenciális akadályt jelent a gyógyulásban.

Ennek a mechanizmusnak a megértése lehetővé teszi számunkra, hogy jobban megértsük a toxikus kapcsolat által okozott kár mértékét. Ez is rávilágít az átfogó ellátás fontosságára, figyelembe véve a trauma pszichológiai és fizikai vonatkozásait egyaránt.

A disszociáció, bár kezdetben védő hatású, nem válhat hosszú távú megoldássá. A testeddel és az érzelmeiddel való kapcsolat visszanyerése elengedhetetlen lépés ahhoz, hogy megszabadulj a nárcisztikus perverz hatása alól, és újjáépítsd magad.